Ugrás a tartalomra

Mozgalmas októberkezdet: nemzetközi konferenciákon és workshopokon vett részt kutatócsoportunk Sopronban

Október első hete különösen mozgalmasan telt kutatócsoportunk számára: október 4–9. között két nemzetközi földtudományi rendezvényen vettünk részt Sopronban a HUN-REN FI-ben, ahol bemutattuk legújabb kutatási eredményeinket, új módszertani ismereteket szereztünk, és nemzetközi szakmai kapcsolatainkat is erősítettük.

16. Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlés

Október 4–7. között került megrendezésre a 16. Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlés (16th Assembly of Petrology and Geochemistry), amelynek a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (HUN-REN FI) adott otthont Sopronban. A rendezvény október 4-én terepgyakorlattal kezdődött, amelyet október 5–6-án a tudományos előadások követtek.

Kutatócsoportunk tagjai aktívan vettek részt a nemzetközi konferencián, ahol öt szóbeli előadásban és két poszteren mutatták be kutatási eredményeiket. A csoport két új tagja, Abigail Martens és Maylis de Dinechin korábbi kutatásaikról számoltak be, míg a többi csoporttag a Kárpát–Pannon-térség vulkanizmusával kapcsolatos legfrissebb eredményeit ismertette.

Az előadások a bazaltmagmák eredetétől és a nagy térfogatú miocén robbanásos kitörésektől a magmatározók fejlődésén át a magmafelnyomulás és a vulkáni illók viselkedésének vizsgálatáig számos fontos vulkanológiai kérdést érintettek.

IV. TOPO-EUROPE konferencia és EUROBIG workshopok

Október 6–9. között került sor a IV. TOPO-EUROPE nemzetközi konferenciára, amelynek programjain szintén részt vettünk. A rendezvény a földtudományok különböző területeinek kutatóit hozta össze, különös hangsúlyt helyezve a Föld mélyében zajló folyamatok és a felszíni jelenségek közötti kapcsolatokra.

Október 6-án az EUROBIG Leadership and Career Development Forum programja a tudományos vezetői készségek fejlesztésére és a kutatói karrierépítés kérdéseire összpontosított.

Október 7-én az EUROBIG Modelling Workshop on Geodynamics and Geochemical Modelling keretében gyakorlati képzésen vehettünk részt. Taras Gerya és Taracsák Zoltán a numerikus geodinamikai modellezés, valamint a magas hőmérsékletű földtani folyamatok termodinamikai modellezésének alapjaiba és alkalmazási lehetőségeibe nyújtottak betekintést. A workshop különösen hasznos módszertani ismereteket kínált a magmaképződés és a Föld belső dinamikájának kutatásához.

Október 8–9-én a TOPO-EUROPE plenáris előadásai és poszterszekciói következtek. Kutatócsoportunk egy átfogó poszteren mutatta be kutatási tevékenységét, főbb tudományos célkitűzéseit és eredményeit.

A rendezvény a TOPO-EUROPE Working Groups and Strategic Discussions munkacsoportüléseivel és stratégiai megbeszéléseivel zárult, amelyek a jövőbeli kutatási irányokra és a nemzetközi együttműködések fejlesztésére összpontosítottak.